Vacsora után ő ismét visszament az ágyához, én pedig addig elmosogattam... Miután végeztem vele, én is ágyamra vetettem magam, és elővettem az egyik kis füzetemet, és rajzolni kezdtem... Amikor így össze voltunk zárva, azért, hogy ne gondoljak rá, mindig rajzolni szoktam... Ezzel egy kissé eltereltem a gondolataimat... Úgy belemerültem a rajzolásba, hogy nem sokkal később el is aludtam... Már csak arra ébredtem fel, hogy valami nehezet érzek a mellkasomon... Lassan kinyitottam a szeme... Azt hittem, hogy csak álmodok.. Megdörzsöltem szeme, hogy látásom valamelyest kitisztuljon... De nem álmodtam.. Arata feküdt mellettem, lábával körülfonta az enyémet, fejét a mellkasomon pihentette, egyik karjával átölelte derekam...
- Arata - súgtam, és közben próbáltam felébreszteni.
Nem ébredt fel, csak halkan motyogott valamit, és nyöszörgött...
- Hé, Arata! Ébredj fel - ráztam meg erősebben.
- Hmm.. mi a baj? - nézett rám álmos tekintettel.
- Hogy mi a baj? Mégis mit keresel az én ágyamban?
- Rosszat álmodtam.. és nem akartam egyedül lenni.. ezért jöttem át hozzád...
- Nem vagy kis gyerek, menj vissza a saját ágyadba... Ezen a kis helyen nem férünk el ketten...
- Nem lehetne.. hogy esetleg...
- Na mondd - nyögtem végül...
- Nem lehetne, hogy akkor úgy csináljuk, hogy elférjünk?
- Ezt mégis hogy gondolod?
- Tudod, régen úgy aludtak az emberek, hogy a földre tették fel az ágyneműt, meg mindent...
- Azt karod, hogy a földön aludjunk? - kérdeztem csodálkozva.
- Igen... Mind a ketten letesszük a saját cuccunk, és akkor elférünk...
- Hogy veled mennyi baj van - sóhajtottam - rendben.. hozd.. De csak most az egyszer.. Ezt többet ne merd eljátszani!
Felpattant az ágyról, én is felültem... Mire én lepakoltam, ő is átért az ő cuccával.. Leterítettük egymás mellé.
- Na így megfelel? - kérdeztem.
- Igen, köszönöm - ölelt meg.
- Jó-jó.. de most már aludjunk...
Mindketten bebujtunk a saját helyünkre, és csakhamar el is aludtunk.. Azonabn, amikor reggel felébredtem, ismét uygan abban a pózban voltunk, mint előzőleg...