Dai 1-sho

Fegyverek... a közelünkben... Nem messze tőlünk lőnek... Sikolyok visszhangoznak... Elvesztettünk valakit... Mi hárman még biztonságban vagyunk... még... ezt a rejtekhelyet nem ismerik... és azok sem tudnak ide bejutni... hőszigetelt, ezért a hőkeresővel sem találhatnak ránk.. Láttam, ahogy Arata magához húzza Chuu-t... De ő nem félt... Hiába volt még egy kislány, kezében a géppisztollyal tüzelt az ellenségre... 11 éves volt, de mesterlövész... 300 méterről kiiktatott egy KG-400-ast... Hihetetlenül ügyes, és képzett volt... Ráadásnak egyetlen sebhely se éktelenkedett rajta... Ellenben velem, és Arata-val... Szinte egész testünket varratok és sebek borították... De életben voltunk! És most csak ez számított...  Arata-ra néztem... a kémlelőnyíláson át figyelte társainkat.. Nem a semmiért választottuk őt a vezetőnknek... Mindig hideg fejjel átlátta a helyzetet, és gyorsan döntött... Gyorsan, de helyesen... Amióta ő vezet bennünket, minimális emberünk halt meg... De amikor mégis meghalt valaki, ő azt saját hibájaként könyvelte el.. Ilyenkor mély depresszióba süllyedt... Ilyenkor egyedül én voltam ott neki... Húga előtt nem akart ilyen gyengének mutatkozni... Ezért, amikor eljött ez az időszaka, mi 3-4 napra elzártuk magunkat a külvilágtól... Senki se kérdezett róla semmit, mert tudták mi történik... Tudták, hogy Arata ezt az ő érdekükben teszi... Én pedig boldog voltam, hogy mellette lehettem... Abba maradt a lövések zaja.. Óvatosan kinyitottuk a rejtekhely ajtaját... Én mentem előre... Körülnéztem... Sehol semmi... Kimásztam teljesen, és körbejártam a terepet... Csak ez után intettem nekik, hogy jöhetnek... Ők is gyorsan előbújtak, majd a többiek is csatlakoztak hozzánk... Visszamentünk a bunkerünkbe... Egy gazdag kutató támogatott minket.. Ellene volt ennek az egésznek.. Egészen azóta, hogy egy robot megölte a lányát... Nem szándékosan, hanem balesetből... Egy bankrablásnál történt... A bankrabló leöntötte valamivel a robotot, ami attól meghibásodott, és vaktában lövöldözni kezdett... Rengetegen meghaltak akkor... Persze ezt nem így írták meg... A vezetők szerint a bankrabló végezte ki a túszokat, amiért őt is halálra ítélték.. Minden olyan esetet, ahol a robotok embereket öltek, eltusoltak.. Aki pedig megpróbálta ezt bebizonyítani, azt kivégezték... A bunkerünk elég nagy volt, és tágas... Akár 3-400 ember is elrejtőzhetett itt.... Annak idején, a felkelés kezdetekor még nem voltak ilyen fejlett eszközeink... Akik itt vagyunk... nekünk... már nincs családunk... már csak mi vagyunk egymásnak... Szeretteinket mind elvesztettük a felkelésben... Én a szüleimet, a bátyámat, a nővéremet és az öcsémet vesztettem el... Arata-ék a szüleiket... A többiek is hasonlóan jártak... De most mi vagyunk egymás családja... A hétköznapokon, amikor nincs semmi dolgunk, mint egy nagy család beszélgetünk és hasonlók... De a harctéren is vigyázunk egymásra... Főleg ott... Itt új kötelékek alakulnak ki... Testvérek "születnek", és vannak, akik egy új generációnak adnak életetet a szebb jövő reményében.... Az én családom Arata és Chuu... amióta az eszemet tudom, velük vagyok... Ők találtak rám... pontosabban Arata... én azóta csodálom őt... ez a csodálat később tiszteletté, majd szeretetté alakult... és immáron szerelemmé... Azonban nem mondhatom el az érzéseimet... azt mindent felborítana... A legenda egy tiszta és igaz szerelemről szól.... Az enyém nem az... Mindketten fiúk vagyunk, és ezen nem változtathat semmi...