El se hiszem, hogy ezt tette... Ráadásnak még 4 napig össze leszünk zárva... Ezek után hogy nézhetnék a szemébe?? Most vège a baràtsàgunknak... Miutàn "megkönnyebbültem", fàryolos tekintetem rà emeltem..
- Menj - lihegtem.
- Elmegyek, de előbb tisztázzunk valamit.. Emiatt a kis incidens miatt, neked nem kell rosszul érezned magad! Világos?
- Még hogy nem kell rosszul éreznem magam... Tudod te, hogy mit csináltál egy fél perccel ez előtt?
- Igen, tudom! Segítettem egy barátomnak!
- Ki kért meg rá? - förmedtem rá.
- Rendben van.. hagyjuk... Kimegyek... - állt föl szomorú képpel.
- Már az elején se kellett volna bejönnöd - mondtam, majd becsukta magam mögött az ajtót.
Csak ekkor jöttem rá, mennyire is megbántottam őt... Lassan feltápászkodtam, majd végignéztem magamon... Szánalmasan festettem.. A nadrágom félig letolva, felsőm foltos... Belenéztem a kis tükörbe... Arcom kipirosodott, hajam kócosan lógott... Rémesen néztem ki... Úgy döntöttem kitisztítom a fejem, és veszek egy zuhanyt.. Gyorsan legórtam magamról a ruháimat, be a mosógépbe... Én pedig bemásztam a zuhany alá... A vízcseppek úgy hatottak rám, mint egy hatalmas pofon.. Újra peregtem bennem az elmúlt perc történései.. És rájöttem mekkora egy idióta is voltam... Ez a pár nap nem rólam szól.. hanem Arata-ról... én meg azokat mondtam neki... Kiléptem a zuhany alól, derekamra csavartam egy törülközőt, egy másikkal félszárazra töröltem a hajam, majd vállamra vetettem és kiléptem a mosdóból... Arata az ágyon feküdt ismét... Befordult a fal felé, és még csak hátra sem pillantott... Odamentem hozzá, leültem az ágy szélére, majd egyik kezem a vállára tettem...
- Figyelj... sajnálom... Túlzásba estem... csak annyira ... khm... zavarban voltam...
- Zavarban? Mégis miért? Hisz barátok vagyunk! - fordult végre felém.
- Igaz, hogy barátok vagyunk, de akkor is... Én sem szoktam neked ebben segédkezni... Gondolj bele, TE hogy éreznél az én helyzetemben...
Felült az ágyon, maga elé meredt... Láttam, hogy arcára pír szökik, majd megrázza fejét, és rám néz...
- Igazad van.. én is sajnálom... - ölelt meg.
- Jól van, semmi baj. Na feküdj szépen vissza, én meg addig csinálok valami kaját- álltam föl, de ő elkapta a karom.
- Csak egy pillanat... Ugye nem akarsz így mászkálni?
- Miért? - kérdeztem csodálkozva.
Ő nem mondott semmit, csak rám mutatott... Követtem az ujját, és most én lettem vörös... Gyorsan visszarohantam a mosdóba, de még hallottam, ahogy ő kint nevetni kezd...