by: Arata
Szinte a karjaim között halt meg... A táskámból elővettem azt a speckó gyógyszert, amit még a Vállalat-tól loptunk el anno... arra fejlesztették ki, hogy mindenféle sebet és betegséget meggyógyítson. Vészhelyzetekre raktam félre, senki se tudott róla... ez pedig most vészhelyzet. Isato élete forog kockán. Amilyen gyorsan csak tudtam beadtam neki, majd felkaptam és elindultam vele vissza a bunkerba... Félúton találkoztam pár társammal... Igazság szerint le kellett volna őket teremtenem, amiért a parancsom ellenére is utánam jöttek, de most szükségem volt a segítségükre... és a járművek is jól jöttek... Az egyébként 2 napos utat fél napa alatt sikerült megtennünk... Végig Isato mellett voltam... láttam, hogy a sérülései komolyak, de mivel Ő maga is ellátott belőle jó párat, a gyógyszer gyorsan hatott. Mindenki aggódva fogadott minket... A lányok inkább nem is jöttek túl közel.. Igazat adtam nekik... Isato szörnyen festett... A karja és a lába szinte csak csonkként lógott... mindenen csurom vér volt... Bevittük a betegszobába... amilyen gyorsan csak tudtuk, elkezdtük pótolni a vért, és infúziót kötöttünk be neki. A többiek kimentek a szobából, egyedül maradtam Isato-val. Mellette maradtam és a kezét fogtam... Próbáltam átadni neki az erőmet... Tudtam, hogy ostobaság, de úgy éreztem, hogy ezzel talán segíthetek neki... Még sohasem éreztem magam ennyire tehetetlennek... A barátom haldoklott! éreztem, hogy könnyek gördülnek le az arcomról... Behunytam a szemem, és ráborultam Isato mellkasára... Egyszer csak egy kéz letörölte a könnyeimet.. felkaptam a fejem...
- Miért sírsz? - kérdezte hörgő hangon.
- Isato... - néztem rá könnyes szemekkel - Hogy vagy?
- Szerinted? Mint akit szétlőttek a robotok - nevetett, de nevetése köhögésbe fulladt...
- Pihenned kell, ne beszélj.
- Semmi baj... jól vagyok...
- Isato... miért mentél el - kérdeztem alig hallhatóan...
- Úgyse értenéd.... nem számít...
- Mi az, hogy nem érteném? A barátod vagyok, miért titkolod mégis előlem? - kérdeztem könnyeimmel küszködve.
- Érted tettem... - felelte nagy sokára.
- Értem?
- Igen... érted....
- De mégis miért?
- Mert szeretlek....