Már jó messzire kerültem a bunkertől... mondjuk elég durva volt az út... több robotba is belebotlottam...és nem mindegyik találkát úsztam meg épp bőrrel... még szerencsém, hogy magammal hoztam egy elsősegély ládát is... különben már biztosan elvéreztem volna.... Bakker, több fegyvert kellett volna magammal hoznom! De minél hamarabb le akartam lépni, így nem volt időm gondolkodni... Most is éppen egy harc közepén vagyok...éppen, hogy sikerült elbújnom az egyik szikla mögé... ha jól számoltam vagy 4 robot szállhatott rám... a munícióm pedig már fogytán van... nem biztos, hogy ezt túl élem... Igaz is... miért akarok én egyáltalán életben maradni? Hiszen nem kellek senkinek... azért éljek, hogy végig csak kóboroljak és meneküljek? Na azt már nem. Nem fogok egész életemben bujdosni! Akkor inkább itt és most meghalok! Megigazítottam a táskám és ellenőriztem a fegyvereimet. Minden rendben volt. Vettem egy mély levegőt, majd kiugrottam a szikla mögül. Tévedtem... nem 4 robot volt, hanem 6.... na de az a 2 ide vagy oda... Tüzelni kezdtem. A robotokat elég váratlanul érte az én kis kitörésem. Ezt kihasználva rögtön leszedtem a fele a bandát. De az egyik rohadék eltalálta a jobb karomat. Azonnal elejtettem a fegyvert... Nem tudtam mozgatni a karom, kénytelen voltam behúzódni ismét egy szikla mögé... Fél kézzel nehéz lesz lerendezni még 3-at... lehet, hogy tényleg itt a vég... de nem adom én magam olyan könnyen! Egyel még biztosan el tudok bánni! Bárcsak lenne nálam most egy puska... azzal simán leszedném őket innen... A hátizsákomból elővettem a maradék kötszert is. Amennyire tudtam, rendbe raktam a karomat, majd hozzá kötöttem az utolsó fegyverem. Tele töltöttem a tárat, most utoljára, majd egy újabb mély levegővétel után ismét kiugrottam rejtekhelyemről. Pont sikerült egyet leszednem, amikor egy másik eltalálta előbb a combom, aztán a bal lábam... Na ennyi volt... nekem itt van végem... de legalább 4 szemetet leszedtem... ez is valami. Tehetetlenül feküdtem a földön... már mozdulni se tudtam... mindenem sajgott. Már csak azt vártam, hogy mikor lőnek vagy fejbe, vagy szíven.... de lehet, hogy csak hagynak itt elvérezni... Hallottam, hogy a robotok egyre közelednek felém. Na akkor már csak egy lövés van hátra és békében aludhatok... örökre... már csak pár méter és ide érnek... nem kell sok... Gyorsan végig gondoltam az életem... Nem bántam meg semmit. Remek családom volt és remek barátaim. Még szerelmes is voltam... Basszus... lehet, hogy el kellett volna mondanom neki... akkor tuti egy életre megutál és elfelejt... na már mindegy. Végem van, mint a botnak. Az a két köcsög robot odajött hozzám és megállt fölöttem. Az egyik rám fogta a stukiját... remek... szívlövés... akkor ha rám találnak még felismernek. Behunytam a szemem és vártam. Lövést hallottam... de nem éreztem semmit... Talán elvétette? Az meg hogy lehet? Még egy lövés... valami rám fröccsent... de nem éreztem a golyót a testembe hatolni... Kinyitottam a szemem... A robotok mellettem feküdtek a földön... végük volt... Előttem egy alak tűnt fel... hátizsákkal és egy puskával... egyenesen felém tartott...
- Te meg mégis mi a jó büdös francot művelsz itt, Isato?? - ordította és behúzott egyet.
Én már alig élek, erre ez a barom behúz nekem... remek... igaz barát... de mégis mit keres itt? már mindegy. Nekem annyi... még utoljára felnevettem, aztán minden elsötétült előttem... és többé nem éreztem fájdalmat...