Lehet, hogy ezt nem kellett volna... De már késő.. Megérdemli... Még, hogy nem tekint barátjának... Na remek... Igazán kedves tőle... Én itt kiteszem érte a lelkemet is, ő meg így nézz rám... Miután jól megmondtam neki a magamét, ő is visszament a saját ágyára... Magával vitte a gépet is, és bőszen írni kezdett... Én elővettem a kis könyvemet, és olvastam... Felraktam fülhallgatóm, és bekapcsoltam egy hangos és pörgős zenét... Valamivel muszáj volt elterelni a gondolataimat... Valamiért rosszul érzetem magam.. Lehet, hogy túl kemény voltam vele? Lehet, hogy tényleg nem kellett volna elolvasnom a naplóját.. Ha igaz barát lennék, nem tettem volna meg... Csak az a gond, hogy én nem csak barátként tekintek rá... Vettem egy mély levegőt, majd erőt vettem magamon. Kitéptem a fülemből a zenét, becsuktam a könyvet, és odamentem hozzá... Nem nézett fel a gépéből, csak írt tovább... De tudtam, hogy észrevett....
- Figyelj... sajnálom az előbbit... nincs valami jó napom - mondtam, de semmi válasz... - Tudom, hogy nem kellett volna, de...
- Elolvastad a naplómat- fejezte be helyettem a mondatot...
Nem tudtam erre most mit válaszolhatnék.. Csak zavartan bólintottam... Ő végre abbahagyta az írást, lecsukta a laptopot, és felült az ágyon...
- Ezért voltál ilyen fura? A tegnapi bejegyzésem miatt?
- A-azt hiszem igen....
- Figyelj.. amit írtam, hogy már nem tekintek rád barátként... Azt úgy értettem, hogy már nem barátként, hanem TESTVÉRKÉNT tekintek rád...
Ezt nem hiszem el... A falnak dőlve lecsúsztam a földre és fejemet fogtam... Hogy érthettem őt ennyire félre? Milyen ostoba is voltam... Szinte már nevettem magamon... Ő felállt az ágyról, és odajött hozzám... Letérdelt elém, és megölelt... Éreztem a törődést körém fonódó karjaiból. Ostoba voltam.. nem is kicsit...
- Köszönöm - súgtam halkan.
- Ugyan már.. Eddig mindig te segítettél nekem... én tartozom köszönettel... Én érted semmit se tudtam tenni...
- De igen! Te mindig mellettem állsz.. benned bízhatok...
- Ez a testvérek dolga - mosolygott rám.
Egymásra néztünk, és nevetni kezdtünk... El se hiszem, hogy egy kis apróság miatt húztam fel magam...
- Ígérjük meg, hogy ezentúl mindent elmondunk a másiknak, és nem lesznek titkaink... annak érdekében, hogy elkerüljük az ehhez hasonló helyzeteteket - nyújtottam felé a kis ujjamat..
Ő először furcsállva nézett rám, majd elnevetett magát, és ő is ujját nyújtotta.
- Rendben van - nevetett.
Úgy éreztem magam, mint még kiskorunkban... annak idején hatalmas ostobaságokon tudtunk veszekedni... és mindig megígértük egymásnak, hogy többet ilyet nem teszünk... másnap pedig újra összevesztünk... A nap további része eseménytelenül telt... Megvacsoráztunk, majd mentünk aludni... Az éjszaka közepén pedig ugyan abban a pózban ébredtem, mint előzőleg.. De most nem húztam fel magam rajta... Csak nevettem egy jót, közelebb húztam magamhoz, és aludtam tovább...