Dai 9-sho

Újra itt a reggel... Most nem a szokásos időben keltem fel... A tegnapi dolgok kimerítettek... Egy ismerős és finom illatra ébredtem fel.. Álmosan ültem fel az "ágyban", majd nyújtózkodtam egyet egy ásítás kísértében. Körbenéztem... Arata a konyhában ügyködött... Valami reggelifélét próbált összehozni... Kimásztam az ágyból, és szemem dörzsölve indultam el felé...
 - Á, felébredtél? Meny, zuhanyozz le, addigra kész lesz a reggeli is - mosolygott rám.
 - Hogy-hogy ilyen korán fenn vagy? És még reggelit is készítesz?
 - Korán? Barátocskám, de aztán jócskán elaludtál... nézz csak az órára...
És valóban.... Egek... ilyenkor már vagy 3-4 órája talpon szoktam lenni... De na... a tegnapi nap nem volt igazán átlagos...
 - Na nyomás zuhanyozni - szólt rám.
 - Jó-jó.. máris megyek - túrtam bele a hajamba és a zuhany felé vettem az irányt.
Ledobáltam magamról a ruhákat, bedobtam a mosógépbe Arata ruhái mellé, majd elindítottam. A gép halk zúgásba kezdett, én pedig bemásztam a zuhany alá... A jéghideg vízcseppek felébresztettek, és kiverték a szememből az álmosságot végre. Felfrissülve léptem ki a zuhany alól... Azonban amint kiléptem, hanyatt is estem...
 - Áúú - kiáltottam.
Futó lépteket hallottam, majd az ajtó kinyílt. Arata rohant be rajta... Riadt tekintettel nézett körbe, majd tekintete megállapodott rajtam... Én még mindig abban a pózban voltam, ahogy seggre estem a kövön... Lényegében full terpeszben, egy száll f*szban... Rám nézett, tátott szájjal bámult, majd arcára pír szökött, és elfordította a tekintetét...
 - Jó-jól vagy? - kérdezte dadogva.
 - Igen... csak elcsúsztam valamin.
Körbenézett, majd leguggolt a mosógép mellé. Tanulmányozni kezdte, majd magyarázni kezdett...
 - A gép ereszti a vizet... már ki kéne cserélni... biztosan ezért csúsztál el.. kiengedte a mosószeres vizet...
 - Igazad lehet... átkozott gép...
 - Tessék - dobott hátra egy törülközőt.
  - Ööö.. köszi - mondtam, elvettem a törülközőt, és megpróbáltam felállni...
Azonban nem jártam sikerrel.. ismét elcsúsztam.. egyesen Arata-ra estem... Magam alá tepertem szegényt... Egy kis kötényben, pulcsiban és tárdnadrágban pislogott fel rám, én pedig pucéran magasodtam felé.

Dai 8-sho

Lehet, hogy ezt nem kellett volna... De már késő.. Megérdemli... Még, hogy nem tekint barátjának... Na remek... Igazán kedves tőle... Én itt kiteszem érte a lelkemet is, ő meg így nézz rám... Miután jól megmondtam neki a magamét, ő is visszament a saját ágyára... Magával vitte a gépet is, és bőszen írni kezdett... Én elővettem a kis könyvemet, és olvastam... Felraktam fülhallgatóm, és bekapcsoltam egy hangos és pörgős zenét... Valamivel muszáj volt elterelni a gondolataimat... Valamiért rosszul érzetem magam.. Lehet, hogy túl kemény voltam vele? Lehet, hogy tényleg nem kellett volna elolvasnom a naplóját.. Ha igaz barát lennék, nem tettem volna meg... Csak az a gond, hogy én nem csak barátként tekintek rá... Vettem egy mély levegőt, majd erőt vettem magamon. Kitéptem a fülemből a zenét, becsuktam a könyvet, és odamentem hozzá... Nem nézett fel a gépéből, csak írt tovább... De tudtam, hogy észrevett....

 - Figyelj... sajnálom az előbbit... nincs valami jó napom - mondtam, de semmi válasz... - Tudom, hogy nem kellett volna, de...

 - Elolvastad a naplómat- fejezte be helyettem a mondatot...

Nem tudtam erre most mit válaszolhatnék.. Csak zavartan bólintottam... Ő végre abbahagyta az írást, lecsukta a laptopot, és felült az ágyon...

 - Ezért voltál ilyen fura? A tegnapi bejegyzésem miatt?

 - A-azt hiszem igen....

 - Figyelj.. amit írtam, hogy már nem tekintek rád barátként... Azt úgy értettem, hogy már nem barátként, hanem TESTVÉRKÉNT tekintek rád...

Ezt nem hiszem el... A falnak dőlve lecsúsztam a földre és fejemet fogtam... Hogy érthettem őt ennyire félre? Milyen ostoba is voltam... Szinte már nevettem magamon... Ő felállt az ágyról, és odajött hozzám... Letérdelt elém, és megölelt... Éreztem a törődést körém fonódó karjaiból.  Ostoba voltam.. nem is kicsit...

 - Köszönöm - súgtam halkan.

 - Ugyan már.. Eddig mindig te segítettél nekem... én tartozom köszönettel... Én érted semmit se tudtam tenni...

 - De igen! Te mindig mellettem állsz.. benned bízhatok...

 - Ez a testvérek dolga - mosolygott rám.

Egymásra néztünk, és nevetni kezdtünk... El se hiszem, hogy egy kis apróság miatt húztam fel magam...

 - Ígérjük meg, hogy ezentúl mindent elmondunk a másiknak, és nem lesznek titkaink... annak érdekében, hogy elkerüljük az ehhez hasonló helyzeteteket - nyújtottam felé a kis ujjamat..

Ő először furcsállva nézett rám, majd elnevetett magát, és ő is ujját nyújtotta.

 - Rendben van - nevetett.

Úgy éreztem magam, mint még kiskorunkban... annak idején hatalmas ostobaságokon tudtunk veszekedni... és mindig megígértük egymásnak, hogy többet ilyet nem teszünk... másnap pedig újra összevesztünk... A nap további része eseménytelenül telt... Megvacsoráztunk, majd mentünk aludni... Az éjszaka közepén pedig ugyan abban a pózban ébredtem, mint előzőleg.. De most nem húztam fel magam rajta... Csak nevettem egy jót, közelebb húztam magamhoz, és aludtam tovább...